
Családterápia
A rendszerszemléletű családterápia olyan pszichoterápiás módszer, amely a nehézségeket nem kizárólag az egyén szintjén vizsgálja, hanem figyelembe veszi azt a kapcsolati és családi környezetet is, amelyben azok megjelennek. Egy családban a tagok folyamatosan hatnak egymásra, ezért egy tünet, konfliktus vagy elakadás sokszor a családon belüli kapcsolatokkal, kommunikációval és visszatérő működésmódokkal is összefügg.
A családterápiában nem azt keressük, hogy ki okozza a problémát vagy ki a felelős érte. Arra vagyunk kíváncsiak, hogyan kapcsolódnak egymáshoz a családtagok, milyen helyzetek és reakciók ismétlődnek közöttük, és ezek hogyan járulhatnak hozzá egy-egy nehézség fennmaradásához. Figyelmet kapnak a családon belüli szerepek és határok, a közelség és távolság alakulása, valamint azok a kimondott vagy kimondatlan elvárások és kapcsolati minták is, amelyeket sokszor saját családi történetünkből hozunk magunkkal. A család történetében ugyanakkor nemcsak nehézségek, hanem erőforrások, értékek és jól működő kapcsolódási módok is jelen vannak. A közös munka ezek felismerésében és megerősítésében is segíthet.
A terápiában általában több családtag vesz részt – például szülők és gyermekek, testvérek vagy szükség esetén a tágabb család tagjai is –, attól függően, hogy kik érintettek az adott élethelyzetben. A beszélgetések során a terapeuták segítik a családtagokat abban, hogy jobban megértsék egymás nézőpontját és szükségleteit, felismerjék a visszatérő konfliktusok és elakadások mögött álló mintázatokat, és új kommunikációs, kapcsolódási és problémamegoldási módokat próbáljanak ki.
A családterápia célja nem egy előre meghatározott „ideális” családi működés kialakítása. Arra törekszünk, hogy a családtagok közösen találjanak olyan új megoldásokat, amelyekben nagyobb teret kaphat az együttműködés, egymás megértése, a kölcsönös támogatás és az érzelmi biztonság.
Milyen helyzetekben lehet hasznos a családterápia?
- gyakori vagy nehezen feloldható konfliktusok a családtagok között,
- kommunikációs és kapcsolati nehézségek,
- gyermek- vagy serdülőkori érzelmi vagy viselkedési problémák,
- élethelyzeti változások, például válás, mozaikcsaláddá válás, új családtag érkezése vagy költözés,
- családi krízisek és veszteségek feldolgozása,
- evészavarok esetén,
- gyermekkori pszichoszomatikus problémák megjelenésekor,
- krónikus betegséggel való megküzdés és az ahhoz való családi alkalmazkodás támogatására.
Hogyan zajlik a családterápia?
Egy családterápiás ülés 90 percig tart, a folyamatot pedig két terapeuta vezeti. A kettős vezetés lehetőséget ad arra, hogy a családtagok különböző nézőpontjai és a közöttük zajló kapcsolati folyamatok egyaránt figyelmet kapjanak.
A találkozásokra általában kéthetente kerül sor. A folyamat során a terapeuták a családdal együtt dolgoznak a nehézségek és a mögöttük álló kapcsolati mintázatok megértésén, a család erőforrásainak felismerésén, valamint olyan változások kialakításán, amelyek hosszabb távon is segíthetik a család működését.
Képek forrása: Fortepan / Csizmadia László




